A légvezetéses hallókészülékek és a hagyományos fülműtéti technikák által elérhető hallásrehabilitáció korlátozott mértékű. A kutatások ezért más megoldásokat is kerestek, az egyik fontos kutatási irány a beültethető készülékek fejlesztése. 

A családorvosi praxisban gyakorta panaszolt tünet a külső akusztikus stimulus nélküli zajészlelés, azaz fülzúgás. A sokszor idiopátiás tünet legfőbb feltárt oka a szenzorineurális halláscsökkenés. Fülészeti, vaszkuláris, neopláziás, neurológi­ai, farmakológiai, fogászati és pszichés tényezők is állhatnak a háttérben. A ki­vizsgálás során kizárandók a súlyosabb betegségek, így a Ménière-szindróma, a vesztibuláris schwannoma. Csaknem minden esetben timpanometriával kiegé­szített audiometriás vizsgálatot kell végezni. Neurológiai képalkotó vizsgálatra vagy a vesztibuláris működés elektronisztagmográfiás vizsgálatára is szükség lehet. A tá­mogató betegtanácsadást már a kezdő kivizsgálás alkalmával meg kell kezdeni.

A halláscsökkenés az 50 évesnél idősebbek legalább 25%-át és a 80 év fe­lettieknek több mint a felét érinti. A szűréssel a serdülők és a fiatal felnőttek nyerhetnek a legtöbbet. A szűrés történhet kikérdezéssel, egyszerű rendelői vizsgálattal vagy audiometriával. A családorvosi gyakorlatban végzett audiometria eredményét képzett egészségügyi dolgozó könnyen értelmez­heti. 

Minden negyedik, 50 évesnél fiatalabb és minden második, 80 évesnél idősebb ember csökkent hallású. A hallásvizsgálat segíti a halláscsökkenés okának felderítését és a legmegfelelőbb hallásjavító kezelés vagy eszköz kivá­lasztását. A gyengén halló csecsemők és gyermekek hallásának mielőbbi kor­rekciója alapvető orvosi és gondozói feladat, de az időskori nagyothallásba sem kell beletörődni: van segítség ellene.